Volt 5 filléres cukorka, de lehetett kapni akár 50 fillérest is. Az volt a jó, hogy nem kellett megvenni egy egész zacskóval, mert szemenként is adott, attól függően mennyi pénzem volt. Nagyon jó kereskedő volt, mert ha már csak annyi pénzem volt, hogy nem volt elég cukorkára, vagy nem szerettem azt a cukorkát amit kínált, mindig megoldotta úgy hogy valami mást rám sózott. Újságpapírba csomagolta őket, és kis idő múlva már olvashattam is a betűket, amik az újságpapírról a cukorkákra ragadtak. Cigarettát is lehetett Annus néninél venni, szálanként is. Már nem tudom mennyibe kerültek, de az ünnepnek számított ha egy doboz Sportot, vagy Tulipánt vehettem.

Érdekes az elnevezése a Sport cigarettának. Mivel akkoriban az egyszerűbb cigaretták, a Kossuth, a Terv, a Szimfónia a Munkás 25 szálasak voltak, a Sport hosszú zöld dobozában, csak 10 szál volt. Ez is füstszűrő nélküli volt, mint az előbb említettek, de ez, körül-belül 15 cm hosszú volt. Ebből kb. 12 cm volt a kerek papírcső szipka, és a maradék volt a cigaretta. A fehér színű papír szipkát lehetett alakítgatni, nyomkodni, játszadozni vele.

A Fecske nevű cigarettát is vettük néha. Ez füstszűrős volt, és valamivel rövidebb is, mint például a Terv. Bátyám szerint régebben ez is füstszűrő nélküli volt, de én már arra nem emlékszem. A tulipán nevű cigaretta annyira áthatóan émelyítő volt számomra, hogy egyszer hányásos szédülést is kaptam tőle.

Ezekből, a történetekből az derülhetne ki, hogy én már akkor, 8-10 évesen dohányoztam. Ez nem igaz, csak a felnőtteket utánoztam én is, és csak ritkán gyújtottam rá, azt is csak játszásiból.

Nem úgy mint Balus Gyuri. Apám mesélte mindig nevetve, hogy egyszer mikor jött haza munkából, megszólította Gyurit a kapujukban, mikor még csak 5 éves volt.

- Mi az Gyuri már nem dohányzol? – kérdezte tőle apám, mert nem látott cigarettát a szájában.
- Hót, sokóig dohónyoztám, de món régén nem szílom – mondta Gyuri 5 évesen, apám szerint.

Ezt a történetet sokszor elmesélte otthon, úgyhogy valószínűleg igaz lehet.

Annus néni hitelbe is adott dolgokat, amit édesapám, aki 2 hetente járt haza, a busztól jövet, általában kiegyenlített. A trafikos Annus-nak volt vagy egy húga, vagy egy nővére. Azért nem tudom, mert nem volt nagy köztük a korkülönbség, és mindketten idősek voltak már. A trafikkal egybeépült házukban laktak, és a két szobaablak a Rákóczi útra nézett. Ezek elég alacsonyan voltak, és nem csak én, időnként bekopogtam rajta. Ezt általában, sötétedés után tettem. Kopogás után gyorsan kereket oldottam, és már messziről hallgathattam a szidalmakat, amiket mérgében szórt rám. A sötétedés után-t úgy értem, hogy nemegyszer este 10 után volt.

Egyszer, Annus néni testvére kifigyelt. Megvárta, amíg az ablakhoz érek, és a nyakamba zúdította az éjjeli edény, kitudja mióta gyűjtögetett tartalmát. Ekkora szégyent már alig tudtam elviselni egy öregasszonytól. Haza sem mertem menni, mert úgy bűzlöttem. A Tápiónak vettem az irányt, és ott ruhástól megfürödtem a sötétben. Gondolataim egy szörnyű bosszút érleltek miközben a bélsaras hajamat tisztogattam.

Ettől kezdve nem volt nap, hogy ne zörögjek be most már erősebben is. A fifikás öregasszony, még egyszer elkapott éjjeli edényével, de már a kiskapujuk mögül. Ez már nem volt telitalálat, de mélységesen megalázó volt ez is. A legnagyobb baj az volt, hogy Pittya barátom is ott volt, és sokáig csúfolt miatta.

Az öregasszonytól nem volt nyugtom. Mintha sohasem aludt volna. Minden nap veszélyt jelentett számomra, ha a közelébe kerültem valahogy. Már egy botot is felvett fegyvertárába. Addig játszottunk a tűzzel, míg szóltak a rendőrnek.

Kakaó, a szokásos pajeszhúzogatás közben figyelmeztetett, ha még egyszer bezörgetek az ablakon, nagyon ellátja a bajom. Hiába mondtam neki, hogy nem csak én szoktam zörögni, azt mondta, őt nem érdekli. Nem tudom mások bezörögtek e, csak azt, hogy egyik este megfogott a nagy kútnál, és olyan két pofont lekevert, hogy a fülem még mindig cseng, ha rágondolok.

Így a bekopogásaim, egy csapásra abbamaradtak. Az öregasszonyt viszont, még sokáig kerülnöm kellett. Annus néni a trafikos, soha nem tette szóvá nekem ezeket a dolgokat, pedig tudta, hogy én is sokszor zörgettem az ablakukon. Ugyanúgy kiszolgált, mint máskor, ugyanúgy adott hitelbe is, mint máskor.