Kopasz katonaként Taszáron voltam báziskiképzésen. Azért, hogy az őrkatonák hazatudjanak menni el távra, engem is beosztottak őrségpótlásba. Két óra őrség, két óra alvás, két óra készenlét váltogatta egymást a huszonnégy órás szolgálatban.
Odakinn mínusz 15 fok csikorgó hideg várta az őröket. Éjszaka volt. Az őrszobában mozdulni sem lehetett, mert a csend mindenütt szétterült a helyiségben, szempilláinkat nyomkodva lefelé, azt suttogva (aludj, aludj). Egy lócán ültünk mind a hatan, mert mi következtünk őrségre. A lóca előtti asztalon kezemre hajtott fejem fél fele elzsibbadt, ezért hamarabb ébredtem kicsit mint a többiek. A kályha teteje piros volt, mert az egyébként nehezen gyulladó nedves szén csak lassan kapott lángra benne, de ha beindult, megállíthatatlanul tombolt, energiája forróságot sugározva. Halk lobogó hangja még a csend sűrűjét is fellazította kicsit. Bámultam a pirosló kályhatetőt, miközben gondolataim az előző őrségem fázós két órájára terelődött. Elhatároztam, hogy kérni fogok őrbundát a következő őrségre. Még el sem jutott agyamig az elhatározás, mikor nyílt az őrparancsnok ajtaja, és álmosan kilépett rajta a felvezető és halkan kiadta a parancsot.
- Őrségpótlásra felkészülni. Felálltam az asztaltól és odamentem a felvezetőhöz.
- Szakaszvezető elvtárs kérek engedélyt szólni.
- Mondja. Hangzott az ásítós válasz.
- Jelentem, kérek őrbundát az őrséghez. A felvezető tágra nyílt szemekkel nézett rám, mintha még soha nem kértek volna tőle ilyesmit.
- Igen? kérdezett vissza hitetlenkedve.
- Jelentem, igen. Hangzott válaszom.
A felvezető sarkon fordult és visszament az őrparancsnokiba. Közben felöltöztünk és fegyverrel a vállunkon vártuk, hogy megjelenjen. Zajongva nyitotta ki az őrparancsnoki ajtaját, a hatalmas bundát, és a nemezbotost csak nehezen tudta áthozni a szűknek mondható ajtón. Nyomában közvetlenül megjelent az őrparancsnok is álmos ébredező fejjel. Némi kenyérmorzsa, cigarettacsikk a hamutartóban maradt az asztalon és őt ez feldühítette. Közben a felvezető elém dobta a földre az őrbundát és a nemezbotost. Kapkodva kezdtem magamra venni a frissen szerzett áldást. Az őrparancsnok az alkarjával lesöpörte az asztalt morzsástul, csikkestül, hamutartóstul. Rázogatni kezdte a kályha salakolóját, míg a salaktartó izzó parázzsal teljesen tele nem lett. A felvezető még sapkát sem vett, csak a géppisztolyt akasztotta a vállára és már indult is miután kiadta a parancsot.
- Szakasz, in-dulj.
A többiekkel együtt elindultak őrségváltásba. Én még mindig a nemezbotos felvételével voltam elfoglalva. Nagy nehezen sikerült is és az őrbundát kezembe fogva indultam a többiek után sietve, nehogy lemaradjak. Hátam mögött közben az őrparancsnok az izzó hamuval telt salaktartót kihúzta a kályhából, és egy hatalmasat belerúgva, az végig száguldott az őrszobán, egy közlekedőn ahol a bejárat volt, és a fogdák előtti közlekedőben landolt óriási füstöt és széngázt hagyva maga után. Még hallottam artikulációját mivel a fogdában levőket nógatta.
- Elítéltek, rablók, gyilkosok ébresztő! A többit már nem nagyon értettem mert a többiek utolérésével voltam elfoglalva, miközben az őrbundát erőltettem magamra egyik kezemben a fegyvert tartva. Már az első őrségváltás megtörtént mire sikerült futva utolérni a csapatot. A felvezető gyorsan ment a könnyű szerelésében, alig tudtam tartani a lépést. Izzadtam, a felszerelésem meglazult, lötyögött rajtam. Természetesen legutoljára én váltottam. Megérkezve őrhelyemre kezeimet a térdemre támasztva fújtam ki magam miközben felfőtt testemet hűtöttem. Jó félóra eltelt mire megnyugodtam és begomboltam az őrbundát. Talán még egy félóra eltelt mire szétnéztem magam körül mit ts kell őriznem, mert az őrszobán csak gyorsan mondták el, és állandóan azokat a diverzánsokat emlegették meg, hogy nincs nyugalom a reptéren, mert mindig fognak valakit. Az őrparancsnok is fogott egy személyt és ezért léptették elő őrmesterré. Egyébként ő is sorállományú katona volt mint mi. Végre kifújtam magam és az egyik fordulónál, kicsit távolabb egy alakot pillantottam meg. Sötét volt, csak itt ott volt megvilágítva a reptér. Mereven mozdulatlanul néztem a sejtelmes alakot, amint odébb megy, megáll és ismét odébb megy. Mivel közelített felém és már tisztán kivehető volt, hogy egy embert látok, a fegyverem után nyúlva rákiáltottam. - Állj ki vagy! Az alak lecövekelt. Hát megállt, most mi legyen. Hosszasan néztem, hogy nem valamilyen állat lehet e mégis.
Ismét megmozdult és most már biztos voltam abban, hogy emberrel van dolgom. Ismét rákiáltottam.
- Állj vagy lövök! Most már válasz is érkezett a felhúzott géppisztolyom célkeresztjében levő embertől.
- Te hülye, én a kettes őr vagyok!
- Szólhattál volna előbb is! Válaszoltam immár megnyugodva. Persze mint később kiderült, az őrparancsnok elfelejtette közölni, hogy vannak olyan őrhelyek amik össze érnek.
Azért kicsit ideges voltam a történtek miatt, ezért a géppisztolyból kivettem a tárat és olvasni kezdtem a lőszert. A kiszedett golyókat azután visszaraktam a tárba, csak közben egyet leejtettem a bokáig érő hóba.
Már hallottam az őrségváltás szokott hangjait, és szinte csak az utolsó pillanatban találtam meg a hiányzó lőszert a nemezbotos és az őrbunda által erősen korlátozva. Ismét kicsit zaklatva érezve magam indultunk az őrszoba felé. Közel volt már viszonylag, így most nem viselt meg a visszatérés. Letelt ez a szolgálat is.
Leadtam az őrbundát és a nemezbotost. Még vagy háromszor mentem őrségbe, akkor is tomboltak a mínuszok, de eszembe nem jutott volna kérni még egyszer az őrbundát.
A feladat.
Néha különös feladatot adtak számunkra tisztjeink. Például egy betonból készült hatalmas gyűrűt kellett odébb szállítani vagy kétszáz métert. A szakaszban, ahol szolgáltam, voltunk vagy húszan. Dolgozni nem sokan szerettek közülünk így csak néhányan maradtunk akik a gyűrűt cipelni próbáltuk, de mivel olyan súlyos volt, nem sok eredménnyel. Már vagy fél órája kínlódtunk, mikor az egyik, a munkából kinn rekedt katona megszólalt.
- Gyerekek! Hát ez kerek! Gurítsátok!
Mi szégyenkezve összenéztünk, és bizony, gurítva már könnyebb volt a dolog.
A kábel
Egyszer a századparancsnokunk azt mondja. Önként jelentkezőket keres egy munkára, mert a LUCS elromlott és a kábelét össze kell toldani szakszerűen. Mivel villanyszerelő voltam, tudtam mit, hogyan kell csinálni. Senki nem jelentkezett csak én. Mellém osztott még két villanyszerelőt, ugyanis a században csak villanyszerelők voltak, és néhány előfelvételis, akik igazából semmire sem voltak jók, ha munkáról volt szó. Elindultunk a helyszínre, mely a laktanyán kívülre esett már. Hát elég sokat kellett gyalogolni mire a reptéren kívülre értünk. Szép száraz nyári nap volt, és a homok nagyon pergett, ezért jóval nagyobb gödröt kellett ásnom mint amekkora szükséges lett volna. A két segítségem nem csinált semmit csak ültek és beszélgettek. Egyszer csak megszólal az egyik:
El akarnak menni vízért, mert nagyon süt a nap és ilyenkor sok vizet kell inni. Mondom nekik jól van csak menjenek de ott van a kanna a DKRM nél, és hozzanak abban. Elindultak, amit nem bántam mert úgysem csináltak semmit, legalább hasznukat látom. A kábeltoldás már készen volt, csak a kiöntés volt még hátra a munkából, amikor megérkeztek. Vidáman viccelődve töltötték az időt, és kínálgattak engem is a vízből mely a vizeskannában volt. Mondtam nekik most nem kérek mert a kiöntéshez szükséges kátrányt olvasztom. Majd utána. Végre kiöntöttem a malacot és nyúltam a kannáért hogy iszok belőle. Hát a víz bor volt. Fogtam magam és az összeeset kiöntöttem. Erre a két srác begurult, és szidni kezdtek. Én lezártam a malac kiöntő nyílását és elkezdtem betúrni a gödröt, mikor az egyik srác megütött. Gondoltam ennek már a fele sem tréfa, és bevágtam egy bokorba. A bokor csipkebokor volt és nagyon összeszurkálta magát. Erre nekem jött a másik nagyobb gyerek is, akit szintén leteremtettem valahogy, így feladták a küzdelmet. Azt mondták bemennek és jelentik a századparancsnoknak mi történt. Elindultak a körletbe, amit nem bántam, mert már öt óra is elmúlt és szerettem volna én is pihenni egy kicsit. Befejeztem az árok betúrását, a kannát visszavittem a helyére és bementem én is a körletbe. A gyerek nagyon összeszurkálta magát és attól kezdve ellenségek voltunk. Másnap reggel az eligazításon vártam, hogy panaszkodnak, de nem tették. Én jelentettem a munka elvégzését, és ment minden a maga útján.
Rszbn
Rszbn.es voltam. Kecskeméten Jártam szolgálatba sokszor hetekig mert még új volt a berendezés és nem volt meg a váltás. A kaját mindíg hordták teherautóval és lavórban mosdottunk és csak hetente egyszer mehettünk fürödni. ketten voltunk szolgálatban én nagyon jól éreztem magam mert nem kellett katonásdit játszani bent a körletben. Nem volt eligazítás sem reggeli torna sem egyéb lefoglaló tevékenység.
MIG23 "Ragyio Sztncia Poszatka" RSZP-nél voltam valamiért, a Kecskeméti repülőtéren. Talán csak azét, hogy az új MIG23-ast láthassam. Hajtómű próbát tartottak a kifutó közepén. A beton széléig mentem, és onnan néztem a lenyűgöző formájú repülőgépet. Gyönyörű, erőt sugárzó csodálatos formájú repülőgép volt. A beton és aszfaltdarabok papírként szálltak mögötte a levegőben, amiket feltépett a hajtómű erős sugara. De ez nem volt elég. Begyújtotta a fáklyát is, és akkor olyan történt velem mint még soha. A hús ami rajtam volt elkezdett remegni. Az arcomon, a lábaimon, a kezeimen, és a testemen belül is óriási remegést éreztem. Futottam volna el felé, de nem sikerült. Hasra estem és vártam a halált. Majdnem eszméletemet vesztettem mire abba hagyta a próbát. Lassan összeszedtem magam, és menekülni kezdtem vissza sem nézve. Nem akartam még egyszer átélni ezt a szörnyűséget. Hát ilyen volt első találkozásom a MIG23-mal.
Mig15 A katonaságnál a tiltó engedélyező fényeket kellett kialakítanom, hogy a toronyból is tudják kapcsolni őket, ne csak VINOSZ-ból. A VINOSZ egy a felszálló pálya végénél levő egyszemélyes fülke volt, innen engedélyezték vagy tiltották egy piros illetve zöld lámpával a kigurulást a betonra. Erről az jut eszembe, hogy volt egy alezredes, aki látni akarta a rajzot, miszerint készítem el. Nézte, nézte, majd egy vonalat kitörölt, és átrajzolta máshová. Utamra engedett az új rajzzal, de természetesen az nem volt jó, így visszaalakítottam azt. A meglévő telefon hálózat felhasználásával kellett kialakítani. Épp a nyomógombokat szereltem a repülésirányító pultján, mikor egy Mig15-ös gép szállt lefelé a betonon. A pilóta kiszállt belőle és berontott a toronyba, se szó se beszéd gyorsan kitessékelt bennünket.
- Davaj, davaj. Ezt mindnyájan értettük.
Igen, a repülésirányító tisztnek is ki kellett jönnie. Kicsit egyenrangúnak érezhettem magam vele, bár ő ezredes volt, én meg őrvezető. Nem volt mit tenni lementünk a toronyból, és én elindultam a körletem felé, amikor repülő tevékenységre figyeltem fel. Egy szuhoj típusú repülőgép szállt lefelé, de már láttam, hogy baj lesz. A majomfogó felcsapódott és az megfogta a repülőt. Pillanatok alatt felgyorsultak az események, mert a többi gép is elkezdett leszállni. Kettesével kezdtek leszállni, ami számomra újdonság volt, mert a Magyarok csak egyesével szálltak le. Megszámoltam őket, kereken negyvenhat gép szállt le pillanatok alatt. A repülőtér álmos semmittevése hirtelen mozgalmas lett. Tankoltak és vártak. Kimentem a beton végére, hogy szemügyre vegyem a majomfogóba került gépet. Mit mondjak, kettétört a derekánál. Gondoltam ennek annyi, már nem repül többet. A gépet félre vontatták és ismét nagy csodálkozásomra a szuhojok elkezdtek felszállni. Négyesével, és egymás után.
Hát ilyet még nem láttam. A Magyarok csak hármasával és megvárták amíg felszállnak, és csak utána gurultak ki a többiek. Gyönyörű látvány volt az erőnek ez a demonstrációja. Utoljára a MIG15 is felszállt és vége volt az őrületnek amit az Oroszok okoztak. Teltek a napok, és én ismét a kettétört gép irányába mentem. A Szovjet tiszt serényen dolgozott a gépén, és nagy csodálkozásomra, már éppen kész volt. Elgurult a tankolóhoz és eltűnt az éterben mint valami sebesült madár. Ezt nem gondoltam volna, hogy még felszáll. Így történt és igaz volt. A Szuhoj egy kályhacsőre hasonlított leginkább. Régi, már csak gyakorlatozás céljára használták az Oroszok. Állítólag a MIG15 a repülésirányító századparancsnok saját gépe volt, időnként ezzel járt haza a Szovjetunióba intézni dolgait.
Honvéd Papp József se.
Katonák voltunk. Budapestről álmosan zötykölődtünk a vonaton. A Honvéd Papp József Se. birkózó csapata voltunk.
A Miskolci Kommendáns hivatal vendégszobáiban voltunk elszállásolva. A szállás jó volt és a koszt is, mert téliszalámit ettem téliszalámival.
Szóval nagyon jól éreztem magam. Úgy Kál-Kápolna körül az egyik srác felállt, és lehúzta az ablakot. Kicsit lökött volt még az előző esti piától a fejét kidugva az ablakon szellőzött. Egyszer csak fogta magát és kidobta a sapkám rajta. Én felugrottam és kérdőre vontam.
A válasz csak egy vállrándítás volt. Erre idegességemben kidobtam az övét is legalább is azt hittem. Egy másik srác sapkáját dobtam ki aki nagyon zokon vette a dolgot és széttépte az ingemet. Ez már nem tréfa gondoltam és elkezdtem tépkedni a többiek ingét kabátját ami a kezem ügyébe került. A fülke teljesen felbolydult mindenki neki ment mindenkinek, az egyik srácnak még a nadrágját is kidobták a vonatból.
Két katonai rendész is volt a vonaton, így a további utat már kísérettel tettük meg miskolcig. Rongyosak voltunk nem is hasonlítottunk katonákra.
A Miskolci VÁP már várt ránk két UAZ-zal. A KR-esek átadtak bennünket a VÁP-osoknak akik nem szívesen fogadtak bennünket, a kocsiban már kezelésbe vettek volna bennünket de az egyik srác elvette az egyik VÁP-os pisztolyát és azt mondta.
- Nem nyúltok hozzánk amíg oda nem érünk.
Ezt olyan hangsúllyal mondta, hogy a váposok hittek nekünk.
A kommendáns hivatalnál Kiszálltunk és elindultunk a fogda felé. A foda ajtónál ott állt a Kommendáns parancsnok, aki mellesleg az edzőnk is volt.
Azt mondja:
- Most mit csináljak veletek?
Erre az egyik srác:
- Főnök. Engedjen el bennünket és le van rendezve.
A parancsnok csak állt ott egy darabig szótlanul megrökönyödve a fejét rázva. Hosszúnak tűnt az idő mire megszólalt.
- No, menjetek a szállásra, és ki ne gyertek amíg nem szerzek nektek ruhát. Átöltöztünk melegítőbe és a Katonai Rendészek nagy merökönyödésére elindultunk a Bocskai laktanyába, hol már várt bennünket a ruharaktáros és így már Ismét volt kimenő ruhánk.
Az edzések folytatódtak, és volt egy Kudelák nevű gyerek, akivel birkóznom kellet volna. Egy verseny volt ami az utolsó volt neki, mert már "kiöregedett".
Csak néztem azt az izom kolosszust, aki egy kézzel ment fel a kötélre, és akár háromszor is. Gondoltam a vereség biztos, nincs mit tenni.
A verseny előtt megkeresett egy másik srác társaságában, aki azt mondta:
- Figyelj öreg, ez a srác "mutatott Kudelákra", most van az utolsó versenye és szeretne nyerni. Ez a verseny nektek úgyis csak egy felmérő, és neki ez sokat számít. Le feküdnél neki.
- Hát persze. Válaszoltam gondolkodás nélkül.
Kicsit örültem is, hogy nem kell teljes erőbedobással versenyeznem. Persze a srác úgyis elvert volna, de így nyugodtabb voltam.
A versenynek vége volt és a csapatunk nagyon jól szerepelt nélülem is. Fürdés után irány a gőz. A Miskolci gőzfürdőbe mentünk, hát ott ugrálni nem lehetett bár megpróbálták néhányan. Mikor elcsendesedett mindenki, élveztük a csendet, csak vízcsobogást lehetett hallani mely nyugtatólag hatott. Volt egy srác aki hibásan beszélt és így bohókásnak tűnt, de nagyon jól birkózott. Egyszer csak halljuk a hangját.
- Kiszapám. tarcuk be a szorrendet.
- Telefon.
- Virág cokor.
- Kééz cók.
Miközben fogja egy fickó fejét és püföli.
Egyébként megnyertük a csapatbajnokságot, és NBII.-ből NBI.-es csapatot csináltunk.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Egyszer a századparancsnokunk azt mondja. Önként jelentkezőket keres egy munkára, mert a LUCS elromlott és a kábelét össze kell toldani szakszerűen. Mivel villanyszerelő voltam, tudtam mit, hogyan kell csinálni. Senki nem jelentkezett csak én. Mellém osztott még két villanyszerelőt, ugyanis a században csak villanyszerelők voltak, és néhány előfelvételis, akik igazából semmire sem voltak jók, ha munkáról volt szó. Elindultunk a helyszínre, mely a laktanyán kívülre esett már. Hát elég sokat kellett gyalogolni mire a reptéren kívülre értünk. Szép száraz nyári nap volt, és a homok nagyon pergett, ezért jóval nagyobb gödröt kellett ásnom mint amekkora szükséges lett volna. A két segítségem nem csinált semmit csak ültek és beszélgettek. Egyszer csak megszólal az egyik:
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
