Egyszer dinnyét loptunk és kiderült. Az egész falu tudta, volt aki megvetéssel, volt aki együttérzéssel és volt aki kárörvendően viselkedett velünk szemben. Bátyámmal közösen követtük el eme szörnyű tettet. Kakaó a rendőr intézkedett az eset jegyzőkönyvelésében, és sűrűn mondogatta rossz vége lesz ennek. Rendes feljelentés született az ügyben. Mivel anyám nem igazán volt beszámítható állapotban, a bátyám meg elbujdokolt valahová, így rám maradt az összes vádpont hogy feleljek érte. A rendőr kihallgatott és gondolom, továbbította a jegyzőkönyvet valahová. Engem utamra engedett és el volt intézve a dolog. Kerestem bátyámat de nem találtam, így csak Pittyával, akkori barátommal osztottam meg "élményeimet". Mivel a hét eleje tájékán jártunk nem aggódtam apám miatt, mert csak a hét végén volt várható hogy haza jön. Este Jancsi nem jött haza, így másnap a keresésére indultam. Voltam az öreg temetőben, a gyümölcsösben és már mindenütt kerestem, de nem találtam. Eltelt még egy nap és már kezdtem aggódni én is, vajon merre lehet. Már szinte az egész falu kereste eredménytelenül. Egyesek látni vélték amint leveleket eszik, mások füvet látták enni, de a hollétéről egyik sem tudott elfogadható magyarázatot adni. Harmad nap elhatároztam módszeresen fogom keresni. El is kezdtem úgy, hogy a saját padlásunkon végeztem az első keresést. Voltak ott mindenféle lim-lomok de a bátyámat nem találtam. Már visszafordultam, hogy máshol keressem mikor pisszegést hallottam.
- Itt vagyok. Hangzott.
- Hun? Kérdeztem vissza.
- Hót itt.
A kotlós tyúknak félretett fedeles kosárban kuporgott. Leemeltem a fedelét és egy ijedt, koszos arcú gyerek, a bátyám nézett vissza rám.
- Mé bujkósz? Kérdeztem megkönnyebbülve attól, hogy végre meg lett.
Nem volt válasz, csak szomorúan nézett maga elé.
- Éhés vágy? Kérdeztem a nyilván valót.
Bátyám csak bólogatott, de nem szólt semmit. Lementem a padlásról és a spájzban vágtam egy darab szalonnát, egy kis kenyeret és vizet vittem neki. A szalonnát úgy harapta mint a kenyeret. Elővettem a zsebkésemet és nyújtottam felé. Nem fogadta el, csak ennyit mondott.
- Jó ez így, mer jobbán léhet érézni á zízéket.
Már nem kellett keresni Jancsit, végre meg volt. Mondtam neki jöjjön le, nincs semmilyen vész, és apánk is csak két nap múlva jön haza. Anyánk meg már három napja csak italozik, és nem törődik a körülötte levőkkel. Nem akart elő jönni, így rendszeresen hordtam neki az ételt és a vizet. Eljött a hétvége, apám haza jött, és ő is berúgott. Nem keresett minket, mink pedig nem kerestük őt. Több kajával készültem a hétvégére, így az nem volt gond. Eltelt a hétvége, apám vissza ment dolgozni, anyám pedig el kezdte keresni Jancsit. Én mondtam nem tudom merre lehet. Ekkor anyámon eluralkodott a pánik, és elrohant otthonról. Gyorsan szervezett egy kereső csapatot, akiket a gyümölcsöstől kezdve az öreg temetőig mindenhová elküldött. Az emberek szétszéledtek, mi pedig otthon maradtunk várni a híreket. Már engem is elküldött volna a piócásba, amikor már nem bírtam tovább tartani, és elmondtam hol van. Anyám felrohant a padlásra és magához ölelte Jancsit. Csókolgatta, becézgette és lehozta a padlásról. Oda tett vizet a sparheltra melegedni a fürdéshez. Engem elküldött vízért amit soha nem szerettem hozni. Ahogy vissza értem, anyám már fürdette Jancsit, törölgette, babusgatta, hogy tiszta legyen. Irigykedve figyeltem anyám ténykedését, mert engem soha nem babusgatott. Elvonultam hát a Tápió partjára duzzogni. A víz szépsége hamar feledtetett mindent velem. Másnap minden a megszokott kerékvágásban haladt. Egyszer csak megjelenik az egyik kereső ember, és azt mondja:
- Mindénhun néztem mó, de nem talalom séhun.
Erre anyám:
- Jó ván, nem kő món keresni mer még ván. Eriggyé házá felé.
Az ember csodálkozva, csalódottan hátat fordított és köszönés nélkül távozott.
Hegyvidéki csemete lévén, nálunk a cseresznyelopás volt a fő profil. Az öreg csősz egy párszor elvette a melegítő nadrágomat. Hazafelé tartva behozta apámnak, "rosszabb mint egy gyerek" jelszóval, ittak egy-két pohár bort és ment minden tovább, ahogy addig.
Ajjaj! Mi kukoricát loptunk. Egyedüli lányként nekem kellett volna figyelnem a csőszt - én meg elbambultam. Amikor aztán előttem termett már hiába kiabáltam - a fiúk futásnak eredtek, engem meg a csősz vitt fülön fogva nagyanyám elé - Tóth néni! Már megint a maga unokája...
Nagyon jó:)
Köszönöm kedves Katalin.