Kicsi gyermek voltam, a faluban az utcát jártam. Élveztem a havat, ami sűrű pelyhekben hullott alá. A nyelvemet kiöltve vártam hogy egy-egy ráhulljon és elégedetten nyeltem le a nem túl sok vizet mely szétolvadva a számban maradt.
Emlékszem, olyan nagy hó volt, hogy már a lovas kocsik sem tudtak járni az úton. Kihalt volt az utca, csak a gyalogosoknak kiásott úton lehetett közlekedni, hol jobban, hol kevésbé. Hógolyókat gyúrtam és azzal próbáltam a kiválasztott célpontokat eltalálni, több-kevesebb sikerrel.
Karácsony volt. Az emberek mind be voltak húzódva hajlékaikba ünnepelni, fát díszíteni ajándékot adni, ajándékot kapni. Már én is indultam haza felé, amikor halk keserves nyávogásra figyeltem fel. Elindultam a hang irányába de a nyávogás abba maradt, így haza mentem. Otthon volt a bátyám és anyukám, apukám másnap jött haza, így hárman ünnepeltük a karácsonyt. A fa még csupaszon állt a fűtetlen belső szobában, a cserépkályha tetején. Anyám már mindent előkészített, csak a díszítésre várt. Elkezdtük díszíteni a fát, a kis csecsemő Jézuskát én akartam feltenni, így azt gyorsan kiválasztottam a már jól ismert díszek közül és kis győzelemként elkönyvelve én magam akasztottam egy fő helyre. Az anyám által készített habcsók karikák, és némi szaloncukor volt az édesség. Felkerültek a tányéros foglalatban levő gyertyák is és már kész is volt a díszítés. Gyönyörködtünk, és még itt-ott igazgattunk a fa díszítésén, majd kijöttünk a szobából, mert ott hideg volt. Vártuk, hogy jöjjön a Jézuska. Kimentünk a konyhába, mert tisztálkodni és enni kellett az ünnepi vacsorát.
Köröm pörkölt volt a fő fogás, melyet jó ízűen majszoltunk, elégedetten nézve, hogy van még belőle elég. Már a vége felé jártunk az evésnek, mikor halkan hallottuk a csengőt.
- Méggyütt á Jézuská. Kiáltottuk egyszerre a bátyámmal. Futva mentünk a szobához, melyből sejtelmes gyertyafény szűrődött ki. Megilletődve kérdeztük anyukánkat, nem járt-e valaki a szobában, mert égnek a gyertyák. Anyukám, Mint aki semmit sem tud, érdeklődve kérdezte.
- Ki jórt vóná itten.
Mi Benyitottunk a szobába, és anyukámmal együtt elénekeltük a mennyből az angyalt.
A végét már elharapva ugrottunk az ajándékoknak. Én egy tolltartót, a bátyám pedig irigységemre egy gumicsizmát kapott. Elégedetten próbálgatta, én kicsit játszottam a tolltartóval, és már az utcát jártam gondolataimba merülve, mert nem tartottam igazságosnak, hogy mindig az ö általa levetett holmit kellett hordanom. Már sötét volt a faluban, csak néhol pislákolt egy-egy közvilágításra szánt lámpa.
Megint hallottam a nyávogást, és már az ajándék körüli gondolataim a múlté. Az egyik kapu tetején megpillantottam egy csurom vizes csúnya kismacskát. Olyan csúnya volt, hogy majdnem ott hagytam. De csak rávitt a lelkiismeret és magamhoz vettem a minden ízében remegő kismacskát. Betettem a kabátom alá és elindultam haza felé. Otthon a konyhában villanyfénynél kiderült, nem is olyan csúnya ez a cica. Törölgettem és letettem a földre. Egyből a sparhelt mellé húzódott és a melegen megszáradt bundája. Mit mondjak, gyönyörű volt. Adtam neki tejet, és még a köröm pörköltet is úgy majszolta, mint aki soha nem evett. Amikor végzett, elégedetten dörzsölődött lábamhoz, és nyávogva kérte vegyem fel. Felvettem és az arcommal simogattam, melyet nagyon jól tűrt.
Bele feledkeztünk egymás simogatásába, feledve a karácsonyi ajándékot, hiszen itt van nekem ő. Nem is kellett más ajándék nekem. Volt egy gyönyörű cicám.
Nem utolsó sorban neki is volt egy esély az életre. Hoszzú évekig volt a cicánk, és számtalan életet adott.
Nagyon aranyos történet
Köszönöm kedves Katalin.