Megint csavargó körúton voltam. A Tápió áradását figyeltem, és közben menekültem előle. Szó szerint kell érteni, mert olyan gyorsan követett a víz a falun keresztül, hogy szinte futnom kellett előle. Az emberek, mind kint voltak házaikból, és serénykedtek értékeiket mentendő. Már a Kossuth úton is bokáig ért mikor arra gondoltam, szólni kellene anyukámnak, hogy jön a víz. A kishegyen átvágva tudtam csak megközelíteni házunkat. A kerítésen átugorva rohantam figyelmeztetni édest. A kapun már nem mehettem, mert ott is támadott már a második természeti elem hömpölyögve, az alvég felé. A gangra érve láttam, hogy anyukám egy hokedlin ül. Lihegve mondtam, - jön a…
Anyukám sírt, és közben csak meredten nézett előre. Én is arrafelé néztem, miközben lassulva befejeztem mondandómat. -…víz. Megláttam a kertünket, vagy legalább is, amit a tenger meghagyott belőle még szemeimnek. Elrohantam a gang végére, és két lovas kocsit láttam, miközben mentették az óvodásokat. A lovaknak majdnem a hasukig ért az ár a Kossuth úton. A gumis kerekeknek csak a legteteje látszott. A kocsik tele voltak óvodásokkal, síró hangjuk elnyomta a falu szokatlan hangjait, melyet a víz morajlása, és az emberek hangos szapora beszéde, kiabálása okozott. Visszamentem anyám mellé és néztük a tragédiát, amit a sors akarata kényszerített ránk. Mindenki serénykedett az egész faluban. Csak mi ketten anyukámmal, voltunk mozdulatlanok. Csak néztük a vizet. Én hallgattam anyukám elkeseredett pityergését. Fel sem fogtam milyen veszély leselkedik ránk.
A dugella már csak két méterre volt a házunktól. Anyukám könnyei is mintha csak szaporították volna a tengert, mely felfalni készült bennünket, és mindenünket.
A víz emelkedése megállt, és a föld gyors iramban szürcsölni kezdte a sokra sikerült koktélt.
Ahogy jött, el is ment. Anyukám, még négy nap múlva is a házkörül járkált, és aggódva figyelte nem áztak e fel valahol, az alapnélküli vert falak. Mert ezek a falak olyanok, ha egyszer rendesen feláznak, összedőlnek. Elkerült minket a tragédia. A ház, még ma is áll, de nem volt mindenki ilyen szerencsés. Akit ismertem, senki nem emlékszik ilyen nagy vízre. Azóta sem volt.
Félelmetes lehetett. Én csak egyszer láttam árhullámot, ma is kiver a víz ha visszaemlékszem rá pedig az csak egy kisebb patakon közeledett felém.
Az volt.